Az első hazai műholdvezérlés

1972-ben már a hatodik rádióamatőr műhold állt pályára. A hivatalos regisztráció szerint az 1972-082B a rádióamatőrök körében az OSCAR6 nevet viseli. Az OSCAR rövidítés az angol Orbiting Satellite Carrying Amateur Radio szavak kezdőbetűiből származik.

Tömege 16kg, pályamagassága 1500 km, dőlésszöge 101 fok volt. Máig se sokat módosult a pályája. Fedélzetén rádióamatőr átjátszóállomást (145MHz fel- 28MHz le) és jeladót (435 MHz) vitt, melyet napelemek tápláltak. Az energiát NiCd akkuk tárolták. A téglatesthez hasonló formájú műholdat állandó mágnesek tartották a Föld mágneses erővonalaival párhuzamosan. Antennái a pálya a síkjára érintőlegesen helyezkedtek el. Lassú, tengelyirányú forgását a Nap sugárzásának hatására a különböző színűre festett antennákra ható, eltérő nagyságú erők biztosították.

Rádióamatőrök készítették rádióamatőröknek. Német, amerikai és ausztrál együttműködés eredménye volt a kiválóan működő szerkezet. Abban az időben könnyű volt ingyenes startot kapni. Mindig akadt a nagy, különösen a meteorológiai, műholdak mellett, egy kis szabad kapacitás, melyet ballaszttal kellett volna kitölteni, ha nincs startra váró. Napjainkban nem ilyen szép a világ, 1kg súly felvitele egy hasonló pályára 20-30 ezer Euróba is kerülhet és sorba állnak a CubeSat-ot gyártók. A műhold élettartamát a fedélzeti akku határozta meg. 1976-ban már jelentkeztek az öregedési problémák. Az élettartam megnyújtása céljából igyekeztek csak olyan területek felett bekapcsolva tartani ahol sok felhasználó volt illetve a Nap pótolta az energiát. Az akkuk teljes kisülését kerülni kellett, mert ez végleges meghibásodásukhoz vezetett volna.

Az akkuk fel töltöttségi állapotát a telemetriaadó által sugárzott adatokból lehetett tudni. Az 1924-ben alakult Műegyetemi Rádió Club jogutódja a BME KISZ-MHSZ Rádióklubja jól ismert műhold felhasználó volt. Lelkes diákok, oktatók vették az O6 jeleit, használták átjátszóját. Megfelelő pályaválasztással az USA és Kanada rádió amatőrjeivel is sikerült rövid idejű kapcsolatokat létrehozni. Európa keleti részén mi voltunk a legaktívabb állomás, ezért amikor a fedélzeti akku öregedése miatt fontossá vált az átjátszó és jeladó adott szintű kisülés esetén történő kikapcsolása, a műholdat üzemeltető kanadai rádióamatőr kéréssel fordult hozzánk. A levelet mellékeltem. Megkért bennünket, hogy a rádiós horizontunkon belül felügyeljük a műhold állapotát. Ez azt jelentette, hogy az előre kiszámított időpontban felbukkanó műhold távíró jeleit véve meg kellett állapítanunk az akku töltöttségi fokát, majd ennek alapján eldönteni, hogy bekapcsolva maradhat-e vagy azonnal ki kell kapcsolni.

Ha fel volt töltve az akku akkor a pálya végéig nem volt teendőnk. Mielőtt azonban elhagyta volna a horizontunkat ki kellett kapcsolni az átjátszót és a jeladót, hogy az akku töltődni tudjon. Ha a műhold felbukkanásakor nem volt bekapcsolva, néma volt, akkor be kellett kapcsolnunk majd egy gyors telemetria vétellel eldönteni, hogy maradhat-e üzemben vagy rögtön ki kell kapcsolni. A ki-be kapcsolás a 145 MHz-es sávban történt. A pontos frekvencia titkos volt, közvetlenül nem kaptuk meg csak azt tudtam, hogy az AMSAT szervezet tagsági sorszámomat egy adott számmal kellett megszorozni, hogy az adási frekvenciát megtudjuk.

A tipikus átjátszó forgalmazáshoz 10 W nagyságrendű teljesítményű adóra volt szükség. A távkapcsolás szélessávú FM modulációval történt melynek csúcslökete 40 KHz volt. A kapcsolás az adó több, hangfrekvenciás jellel történő modulálásával, egyidejű kisugárzásával, analóg módon történt. A technika hasonló volt, mint a telefontechnikában később elterjedt DTMF kódoláshoz. A ki illetve bekapcsoló jeleket magnókazettán kaptuk meg. Ezekből rövid minták meghallgathatók a mellékelt audio fájlban.

A biztos kapcsoláshoz elvileg 1000W kisugárzott teljesítményre volt szükség. Ez 10dB-es antenna nyereség mellett legalább 100 W kimenő teljesítményű adót jelentett. Ha még a bukdácsolás miatti műhold antenna elfordulás következtében megnövekvő csillapításra is rá akartunk tartani, akkor legalább 200-300W-os adót kellett csinálni, ami nem kis munkát jelentett. Megszületett. Nagy örömünkre az első kikapcsolás, valamikor 1976 elején (remélem jól emlékszem) sikeres volt. Ezt sok hasonló beavatkozás követte. Nem mindig sikeresen. A legbosszantóbb az volt amikor „megszökött” a hold előlünk. De előfordult, hogy fél átvonuláson keresztül sugároztuk a „be” jelet és nem történt semmi. Szerencsére a szélessávú jelátvitel miatt a Doppler korrekcióval nem kellett törődni. A jelünk kb. 100 KHz-et foglalt el míg a Doppler maximuma 7 KHz körül volt. Az O6 1977 júniusában hallgatott el véglegesen. Úgy éreztük, hogy élettartamának meghosszabbításához, az utolsó hónapokban, nagyban hozzájárultunk. Közben sokat tanultunk, tapasztaltunk.

Az antennák a V2-es épület tetején voltak. 28 MHz-en a nagy környezeti zaj miatt nehéz volt a vétel. Sikereink megalapozták hazánkban az első kelet-nyugati, rádióamatőr célú, közös műholdfejlesztést melynek eredményeként az O10 tápellátó rendszerét teljes egészében hazánkban készítettük, a Mikrohullámú Híradástechnika Tanszék Űrkutató Csoportja és a Rádióklub együttműködésében. Ezt követte a O13, majd az O40 tápellátó rendszere. Az O10 22 éves rekord élettartamot ért el. Segítség kellene mindazok nevének előbányászásához, akik lelkes munkájukkal hozzájárultak az első, hazai műholdvezérlési sikerhez. Ki tud segíteni?

Vissza az előzményekhez